sziasztok
Ismét egy új mérföldkőhöz érkeztünk a blog történetében. Tudom, én már sokszor mondtam ilyet, hát most megint megteszem:) Elérkeztünk az első bulvár bejegyzéshez, na ehhez mit szóltok?! Kemény mi?:)
Gondolkoztam mi is legyen végül a poszt címe, eredetileg ezt szerettem volna: "A Nagy Testvér mindent lát - avagy egy átlagos JamVOX versenyből is jóval több sülhet ki, mint gondolnánk", de végül csak úgy simán a fenti mellett döntöttem. Most azt gondoljátok, na ebből mi lesz vajon. Akkor a lényegre is térek. Volt ez a JamVOX dolog itt a blogon nem is olyan régen, gondolom emlékeztek rá. Nagyon örültünk, sok hozzászólást kaptunk, megnőtt a nézettségünk, pezsgett az élet a blogon, csudálatos volt. Többen sérelmezték azonban, hogy az eredményről a közönség szavaz, és nincs egy hivatalos szakmai zsűri. Mi pedig, az észosztók itt a blogon azzal takaróztunk, hogy csak nyugalom, sok nagy itthoni zenész, gitáros olvassa a blogot és látja a videóitokat, amit aztán vagy elhittetek vagy nem. Örömmel jelentem - amit amúgy eddig is tudtam - igazunk volt ám:) Hogy, miért? Már írom is.
Kommentek