Na de ha már így felbuzdultam ezen a Ricsi gyereken, akkor folytatnám is, a Plexis kalandjait, méghozzá egy kis flashbackkel. Visszaugrunk az időben, a Poison-ös korszakába, amivel tulajdonképpen ismertté vált. Elég komoly élmény lehetett, megélni, hogy huszon kevés évesen konkrétan a világ egyik leghíresebb és legjobban menő zenekarába kerül az ember. Nyilván ilyen esetben mindenki úgy gondolkodik cuccilag, hogy ha már lúd, akkor legyen jó kövér. Na őt sem kellett ám félteni:)

Ugye ha már megtehetjük, akkor miért ne legyen mindenre egy külön erősítőnk, és természetesen az teljesen alap, hogy két 4x12-es ládát fogunk használni minimum, ez nem is lehet kérdéses. Lássuk ő hogy is csinálta abban az időben, mi volt a gitár -> kábel -> erősítő felállás előtt, amit most használ.

A gitárok:

Találtam egy 2003-as videot, amin Richie Kotzen egy Marshall plexin küldi (már úgy is régen esett szó róla, pedig megérdemli:)). Sosem hallottam még tőle sehol ezt a dalt élőben, de ez a koncert valamiért nagyon különleges volt, bármelyik számot megnézem erről a buliról, ami található youtubeon ott varázslat van, ahogy itt is.

Hihetetlen jó szand van itt szerintem. Igen, tudjuk, hogy a szand a kézben lakozik, de nem árt, ha van valami, ami segít hűen kihozni belőle. Érdekes, hogy régen nem szerettem a Marshallokat és több emberrel találkoztam, aki így volt vele. Miért? Próbáltam JCM80-ast és 900-ast is, de volt a kifogásom, hogy zavar az, hogyha tompítva dzsidzsizek, akkor nem rúg úgy ahogy én szeretném, hanem inkább hallatszik, ahogy a pengetőm hozzáér a húrhoz, az attack, és kihallom a húr hangját. Ez érvényes volt mindenhol, nem csak a dzsidzsinél, pontosan azt hallottam, amit csináltam a pengetővel, részletesen kijöttek a kis nüanszok. Persze, hogy nem tetszett, ki az aki szereti hallani a hibáit? Mert bizony ha rosszul fogtam meg azt a hangot akkor az hallatszott. Kitaláltam, hogy a Marshall nem az én világom.

Aztán évekkel később újra kipróbáltam a JCM800-ast. Csodálkoztam is, de nagyon tetszett. Rájöttem, hogy a helyzet az, hogy mostmár , hogy eltelt pár év és lett egy kicsivel több gyakorlatom a gitározásban, igenis örülök, ha pontosan az szól a cuccból, amit játszom. Szeretem a dinamikát, ha finoman pengetek vagy levszem a hangerőt szeretem, ha letisztul a hang és ha odacsapok akkor jöjjön az a vastag középdús etalon kráncs (ugye Vámos Zsolti?:)). Egyre inkább ez jár a fejemben mostanában, különösen akkor szokott eszembe jutni, mikor így reggel fél 11 felé Kotzen videot nézek, vagy például Roy és Ádámot hallgatok, amit mostanában elég sokat csinálok és csak csodálkozom azon, milyen ízzel meg tud szólalni egy gitár akár akkor is, ha teljesen száraz. Na de Ádámról majd egy következő posztban.

Itt pedig az ígért Richie video, ami tökéletesen példázza azt az artikulált szandot, amiről beszéltem (a video minősége persze nem csúcs, de a karakter jól hallatszik). Ahol kell karcol, akkordnál minden hang elkülönülve hallatszik, szólónál is hallani a húrok fémes tiszta hangját, mégis ott van a gain, a kráncs és simán kijön minden, nem érzi kevésnek az ember. Na ezért szeretem!

Egy lájtos kis rövid intermezzora a "nagy gánz sztoriban" most a jó szokást megtartva az előző poszt témájától megint jóó messze kanyarodok:)

Az Appetite gitárhangzásához képest lényegesen puhább, ám annál sokkal inkább jó kezet igénylő gitárszandról van szó. Igen, furcsa ezt két arcot egy duettben látni, de mégis szerintem nagyon szépen kiegészítik egymást, nekem például egy abszolút üdítő zenei élményt nyújtva. Groove van (köszönjük Steve Jordannek), dallam van, feelingből meg sosem volt hiány, kétlem, hogy volna olyan gitáros vagy bármilyen hangszeres, aki nem kezd el ritmusra bólogatni a képernyő előtt mikor nézi a videot:)

Scofield már jó ideje VOX-os egy Heritage AC30-ast kerget (olyat mint a Both Miki itt, szintén Greenback szórókkal), amit jazz gitáros létére többek közt azért szeret, mert kicsit megküldve szép természetes torz hang jön belőle. A májerebbik John pedig itt is, mint mindig a saját szignécsör Two Rockján küldi. Besz@rás jó zenészek hasonlóan kiváló gitárszanddal. Hallgassátok, mert jó! A színpadon John Scofield és John Mayer egy Ray Charles dallal. 

A sztori folytatásához visszaugrunk 1985-be. Interjúkból kiderül, hogy a Dokken "Under Lock and Key" turnéjának próbáin George Lynch odáig volt egy moddolt Marshall fejért, ami a SIR tulajdonában volt. Annyira, hogy annak ellenére, hogy Lee Jackson által moddolt Marshallokat használt a lemez felvételeinél, hogy mindent megtett, hogy rávegye a SIR-t, hogy adja el neki a fejet, vagy elgalább árulja el, ki csinálta a modifikációkat. Mint gondolom mindenki kitalálta, ez a fej ugyanaz a fej volt, mint amibe Slash is később beleszeretett, a "stock #39". A sztori viszont itt véget is érne, ha sikerült volna rávenni őket a dologra, de természetesen nem sikerült a dolog. Viszont egy tekintélyes összeg fejében bérbe adták az erősítőt Georgenak a turné első felére. Ezek után George jól viselkedett és Slashel ellentétben visszaadta a fejet, miután lejárt a bérlési határidő.

 Nos,

Többször beszéltünk már róluk, linkeltünk képket, sőt, aki kint volt a Hangfoglaláson az élőben láthatta, sőt ki is próbálhatta a VOX Virage gitárját. Igen VOX gitár, mi ebben a furcsa? Kb ezer éve hagyták abba a VOX a gitárok gyártását, azonban tavalyelőtt előtt úgy érezte a cég, hogy valami hiányzik, kéne megint gitárt gyártani. Erre jól lepaktáltak Rich Lasner nevű ürgével aki többek közt az Ibaneznél is dolgozott és megszületett a Virage. Dióhéjban ennyi a sztori. Számomra két dolog volt azonban csalódás velük kapcsolatban, összesen volt két féle egy single meg egy double cutaway de mindketten félig üreges testet kaptak. A másik pedig, hogy az egy dolog, hogy nem volt ugye balkezes hiszen, hogy is lett volna, de jobb is, mert elég drágára sikerült ez a két model is, elájultam volna ha balos felárral plusszban megláttam volna az árat. Szóval szép és jó, de álmodni sem mertem volna egyről.

Viszont VOX-ék felismerték ezt a két apró tévedést sőt mi több kiküszöbölték! Csináltak ennyi, ilyen gitárt, amit itt a képen láttok, pár nagyon csábító fícsörrel, amibe beletartozik az is, hogy nem kell eladnunk magunkat rabszolgának, ha szeretnénk egyet venni. (Én speciál beß@rtam a képek láttán, hát még mikor olvastam mik a fícsörök) Ezeket nem Virage névvel illették formájukban és specifikációkban nagyon hasonlítanak a drága tesókra.

Szóval nagyon megörültem a szép formák láttán, pláne, hogy már nem csak üreges testű modellekből lehet válogatni, hanem csodaszép tömörtestű hangszereket is találunk, szintén van belőlük SC és DC is azaz single és double cutaway változat. Szintén megmaradt a nagytesón található nekem nagyon tetsző tripla tekercses "coax" pickup, amiből elég sok féle elég komoly hangkokat csalhatunk elő a hagyományos három állású pickup választó kapcsolónkon kívül plusz két kapcsoló segítségével, amik lehetővé teszik, hogy pickuponként háromféle állás közül választhatunk. Egy video a 77-esről és a Coax pickup rendszerről 

A hangszer a specifikációkat tekintve valahol a Gibson és a PRS között mozoghat érzetre. Tudom ezek nagy szavak, csak abból gondolom, hogy felépítésileg elég hasonlóak, a 25,125"-ös menzúra pedig igencsak közel van a PRS-eken megszokott 25"-höz. Ami még nagyon jó nekünk az az, hogy választhatunk kőris vagy mahagóni test közül, mindkét változatban készülnek ugyanis, sőt kölönféle topok is vannak, amire azt kell, hogy mondjam, hogy azt hiszem elég tökös szandra számíthatunk. Na de itt vannak a kölönböző modellekre vonatkozó specifikációk. 

VOX Series 77 Specifications