No, akkor én is írnék pár szót a cuccaimról.
Ezen a képen láthatóak a legutolsó szerzeményeim, a Roland TD-3 dob és a Cort B5 basszusgitár.
Mivel ez év tavaszán eluntam, hogy mindig másokra várjak, eladtam az egyik Music Man gitárom, és ezeket szerváltam helyette, így már egyedül képes vagyok mindent megírni, és rögzíteni, nem utolsó sorban pedig mindig is vonzott a dob, és a dobolás, úgyhogy tulajdonképpen régi álmom váltottam valóra a cserével.
A TD-3 fejből MIDI kábellel csatlakozom be a PC-be, ahol Addictive Drums-al hajtom meg a cájgot hangügyileg. Nagyon realisztikus hangzást tud adni, ha az ember jól beállítja, én borzasztóan szeretem.
Duplázóként egy Pearl P-122TW-t használok, és bár ez nem egy csúcskategóriás pedál, itthonra szerintem teljesen hibátlan.
Dobverők közül pedig a Vic Firth Steve Gadd modellje tetszett meg a legjobban.
A Cort B5 -öt egy nagyszerű hangszernek tartom, ár-érték viszonylatban aligha lehetne ennél jobbat találni. Aktív Bartolini elektronikával szerelték, ezért képes nagyon morcos soundokra is, amelyeket én a saját zeném jellegéből kifolyólag előszeretettel használok.
Ugyanakkor lágyabb dolgokra is alkalmas lehet, elég sokféle hangzás megtalálható benne. Egyszer sikerült kikevernem a Metallica Fekete lemezének bőgő soundját is a potik segítségével :)
Jelenleg még a gyári D'addario húrok vannak rajta, a hangszer pedig egy egész hanggal lejjebb van hangolva (D), ami megint csak a saját muzsikám miatt szükséges.
További hatalmas előnye, hogy baromi könnyű, így nem szakad le az ember háta a súlya alatt.
És akkor egy picit a fő hangszereimről is beszélnék, tekintve, hogy leginkább gitáros volnék.
A képen látható 'egységet' én csak Fehér Cápának hívom. Rettenet súlya miatt szinte mozgathatatlan, de legalább 2 megtermett serpa szükséges a logisztikájához.
A felső rack szekrényben foglal helyet a Diezel VH-4 fej, ami egy abszolút csúcskategóriás manufaktúra termék. Nem kisebb nevek használják/használták a Diezel erősítőket, mint a Metallica (Hetfield setupjában évek óta ott van néhány VH-4, színpadon, stúdióban, próbán egyaránt ) Neil Schon, Bon Jovi, Brett Garsed, Mark Tremonti, Slipknot, Neil Zaza, stb. (pontos listáért érdemes ezt megsasolni)
A minap az a megtiszteltetés ért, hogy jómagam is felkerülhettem a névsorba a hivatalos Diezel oldalon, valamint egy videómat is feltették ugyanitt. ( http://diezel.typo3.inpublica.de/users.15.0.html )
Nos, a fejről egy picit bővebben. Ez a fej 4 csatornás, és full MIDI vezérlésű, ami egy zseniális dolog, ugyanis nincs szükség külön lábkapcsolóra, mindent lehet vezérelni egyetlen MIDI pedállal, effektestül, csatornaváltóstul.
Az első csati egy clean, a 2. egy lightos crunch, max pop és blues zenében használható, a 3 és 4 viszont rettenet metal lehet, ha vki úgy akarja. Persze más stílusokban is kiválóan működhet.
Én a 3. riffre, a 4.-et szólóra használom.
Ez a fej a legjobb minőségű alkatrészekből készül(t), ezért sajnos nem olcsó.
További tulajdonságai a párhuzamos és soros effekt loop, de külön csatinként is effektezhető, Mute gomb, ami mindent némít, és végül, de nem utolsó sorban a jele továbbküldhető más fejekbe is.
Ez a darab EL34-es végfokcsövekkel szerelt, de volt szerencsém rövidebb ideig egy 6L6-ost is birtokolni. Nos, én azt hiszem inkább EL34 párti vagyok.
A VH-4 bármilyen impedanciájú ládával használható, ez is jól tud jönni időnként, ha az ember csak a fejet tudja vinni bulira.
A rackben vagy egy kis rack, ami 7 U magasságú, itt egyelőre csak egy T.C. G-major árválkodik, de idővel szeretném bővíteni legalább egy Furman-al mindenképp.
A G-major-el oldom meg a teljes körű effektezést, amelynek a kijelzője egy állandó és nagyméretű hangológép is egyben.
T.C.-t kb. mindenki ismeri, hogy milyen minőség, én abszolút elégedett vagyok vele.
A rack helyet ad továbbá két fióknak, amibe nagyszerűen lehet pakolni ( wah pedál, kábelek, elosztók, húrok, miegyéb), és egy kihúzható tálcának, amely egy olyan réteggel van bevonva, amelyet a tépőzáraknál alkalmaznak, így kis pedálok is nagyszerűen felrögzíthetők, ha valaki azokat szereti használni.
A 2. rack tartalma a Diezel 4X12 front loaded láda, Vintage30-as szórókkal töltve.
Az egész hegyomlást egy Behringer (nem röhög!) FCB1010-es MIDI pedállal vezérlem, ami az egyik legnagyobb tudású MIDI kütyü a piacon. 10x10 bank, 2 expression pedál, aminél az egyiket én mindig volume pedálként használom. A másik opcionálisan lehet whammy, wah, vagy vmilyen effekt vezérlő, kinek mire van szüksége. (a just watch egyetlen használható terméke, hiszen nem megy át rajta hang -HiZ-)
Ezzel az egy pedállal tehát mindent vezérelni lehet egyetlen gombnyomással( effekteket és csatornaváltást egyszerre is ), amennyiben előre belőtt soundokkal dolgozunk. Én ezt teszem, tehát nekem elmentett presetjeim vannak, amelyek könnyűszerrel váltogathatók koncert közben.
Ami zseniális ebben, hogy összesen egy kábel megy a pedálból a fejhez, és egy a gitárból, tehát 2 hosszú kábellel le van tudva az egyébként rengeteg bosszúságot okozni tudó kábel-mizéria.
Wah pedálként pedig egy Dunlop Dimebag modellt használok, ami a legsokoldalúbb wah-wah a piacon.
Akkor most következzenek a gitárok:
Elöljáróban annyit elmondanék, hogy az elmúlt években volt szerencsém mindenféle gitárt kipróbálni, ami érdekelt, sokszor olyanokat is megsasoltam, amelyek nem, vagy kevésbé érdekeltek előtte, csak a tapasztalat miatt.
Több tucat gitár után/között kb. 2,5 éve találtam rá a kedvenc gitárjaimra, amelyek az Ernie Ball Music Man termékei.
Nekem ez a gyár a gitárcégek Rolls Royce-a, mindig remek minőséget kínálnak, és exkluzív, nem 12 egy tucat gitárokat.
A számomra legideálisabb modell a John Petrucci Signature szériából került ki, számos ok miatt, amelyekről elég hosszasan beszélek egy a Gitárvilág.hu-n található interjúban.
Azért gyorsan fussunk végig a gitárokon, balról-jobbra.
Az első gitár egy igen különleges darab, eredetileg John Petrucci rendelte a gyártól, hogy aztán odaajándékozza a gitártechnikusának, ezzel köszönve meg a ToT turnén nyújtott segítségét.
Egy véletlen folytán ettől a sráctól sikerült megszerezni, érintetlen formában.
Jelenleg ezt használom legtöbbet, D-re hangolva Elixir húrokkal!
A második egy pearl red burst színű modell, ami jelenleg Esz-re hangolva várja, hogy letoljam D-re és újra hadrendbe állítsam a lemezem felvételeinél.
A 3. hangszer az egyik leggyönyörűbb ékszer, amit valaha láttam.
Ez egy custom shop verziója a MM JP gitároknak, teljesen más az egész gitár, kezdve az anyagától, egészen az alakjáig és hangjáig.
Íme egy közelebbi kép róla, ami alapján azonnal beleszerettem :
LINK
Akkor egy kis videó vele, és a Diezel Fehér Cápával, Suhr SM57-el rögzítve:
Ezt többnyire E-re hangolva használom, de előfordult már Ciszen is a kicsike, amikor a Hungarica-val játszottam néhány dalt a februári teltházas Wigwam bulijukon:
https://www.youtube.com/watch?v=hfPmgEvkbkU
A 4. gitár szintén egy Petrucci modell, de ez még a korábbi, Ibanezes időkből.
A JPM P3 baromi ritka, tekintve, hogy csak 97-ben gyártották. Mivel az idén hivatalos Music Man YouTube Artist lettem, így ez a gitár jelenleg eladó.
https://www.youtube.com/watch?v=eHp8NSMuUmA
A sor végén pedig a már korábban említett Cort B5 bass áll.
Remélem tetszett a kis összefoglalóm,
Sziasztok!
www.lovrekkrisztian.com
Sceletor
2009.12.10. 15:26
4 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://gitar.blog.hu/api/trackback/id/tr201588337
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
-Andy- · http://www.youtube.com/user/AndyVerok 2009.12.14. 18:18:00
asszem itthon elég kevesen büszkélkedhetnek ennyi és ilyen értékű cuccokkal...menj a francba Krisztián:D
Lovrek Krisztian · https://www.youtube.com/c/krisztianlovrek 2009.12.15. 16:03:09
Ugyanmá', fenéket! Nézz be a milyen hangszereket használsz topikba a tudod hol, és látni fogod, hogy milyen egy igazi gyűjtemény..Személyesen is ismerek néhány embert, akinek kb. 4-szer ennyi hangszere van, de olyanról is tudok, akinek 200-nál is több gitár van a gyűjteményében, és egyik sem Vorson :-)
Amúgy meg kis szerencsével és rengeteg-rengeteg lemondással nem elérhetetlen egy jófajta hangszerpark, csak hát ugye kinek mi a fontos..sokan inkább elmennek nyaralni, vesznek egy drága cipőt/gatyát, plazma tv-t, kocsit, mintsem hangszerre áldozzanak..
Amúgy meg kis szerencsével és rengeteg-rengeteg lemondással nem elérhetetlen egy jófajta hangszerpark, csak hát ugye kinek mi a fontos..sokan inkább elmennek nyaralni, vesznek egy drága cipőt/gatyát, plazma tv-t, kocsit, mintsem hangszerre áldozzanak..
petrot · https://www.facebook.com/tamas.petro.official 2009.12.16. 15:23:54
Baromi jól szól ez a fehér cápa.. A Diezeles listához gratulálok, nem sz@r emberekkel vagy egy listán :)
Az Ibanezt azért adod el, mert koncerten csak MM-eket használhatsz? HM-en is láttam, hogy hírdeted.
Az Ibanezt azért adod el, mert koncerten csak MM-eket használhatsz? HM-en is láttam, hogy hírdeted.
Lovrek Krisztian · https://www.youtube.com/c/krisztianlovrek 2009.12.16. 18:53:10
@petrot:
Azóta hivatalos Diezel endorser lettem :-)
Az Ibi azért eladó, mert egyrészt szeretnék egyszer MM endorser is lenni, ha már a YouTube Artist dolog összejött, így egyáltalán nincs használatban, a másik ok pedig, hogy a lemezem felvételéhez anyagi és hangtechnikai 'forrásokra' van szükségem.
Azóta hivatalos Diezel endorser lettem :-)
Az Ibi azért eladó, mert egyrészt szeretnék egyszer MM endorser is lenni, ha már a YouTube Artist dolog összejött, így egyáltalán nincs használatban, a másik ok pedig, hogy a lemezem felvételéhez anyagi és hangtechnikai 'forrásokra' van szükségem.
Kommentek