Halihó
Mit ad isten, már megint rátaláltam valami új dologra, bár inkább úgy mondanám régi új dologra, aminek nagyon megörültem. Igen megint zene, megint youtube. Egy a szakmában bőven veterán arcról van szó, aki mindig is érdekes dolgokat csinált, amiért sokan szerették, sokan meg 2 perc után kijelentették, hogy ez hallgathatatlan. Ez máig is így van, de én a régi dolgait jobban szeretem. Szerintem minden valamire való gitárosnak van egy hosszabb vagy rövidebb korszaka mikor megőrül érte. Nálam ez elég sokáig, vagy két évig tartott annó és nem bántam meg, tanultam tőle egy egészséges mértékű exhibicionitást, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy az ember ki merjen állni mások elé és vállalja a játékát, ne legyen szégyenlős és tegye oda magát ahogy csak lehet, mégha adott esetben idióta fejeket is vág szóló közben.
Az urat Steve Vainak hívják, de, hogy mi köze van neki a Marshall erősítőkhöz?? Az mindjárt kiderül:)
Hogy miért jutott eszembe ez a régi új kedvenc lemez és klipp, amit alább láthattok, ahhoz tartozik egy rövid kis sztori is, mégpedig annyi, hogy egy kedves ismerősöm - nevezzük H. ZS.-nak - ma msn-en valami bűn rossz ska nótát akart nekem átküldeni (Ska-P - sexo y religion címmel, bocsánat azoktól akik szeretik), amit én nem fogadtam el hanem inkább rákerestem youtubeon hogy érdemes-e egyáltalán. Ezután közöltem, hogy ilyennel mégegyszer nem is érdemes próbálkoznia, mikor eszembe jutott erről a dalcímről Steve Vai Sex & Religion című albuma, amit ezer éve nem hallottam (mekkora sztori mi?:), de nagyon nagyon szerettem. Baromi jól kitalált dalok voltak rajta Devin Townsend énekhangjával, akit erről a lemezről ismertem meg és szeretek azóta is, TM Stevens basszusjátékával és Terry Bozzioval a dobok mögött (ezt szerintem elég nyilvánvalóan nevezhetjük akár egy rockzenész all-star gálának) és természetesen eszméletlen gitározással.
Természetesen a 2 évig tartó sztívvájitiszem alatt, megszállottan kutattam mitől szól úgy a gitárja, ahogy ezen az albumon, mert bár ez volt majdnemhogy az utolsó album, amit amit megszereztem tőle, azonnal egyértelmű volt számomra, hogy élete legjobb szandja hallható ezen a lemezen (akárhanyadik Carvin Legacy modell is jön ki majd jövőre). Ez a szand pedig egy moddolt JCM900-asnak köszönhető, amit egy Jose Arrendondo nevű arc buherált meg neki, aki amúgy egy másik jelentéktelen gitárossal is dolgozott együtt, akit Eddie Van Halennek hívnak. Később a Passion and Warefare album felvételekor 7 ilyen moddolt Marshall fejet is használtak különböző beállításokban, volt, hogy DI boxon keresztül (asszem konkrétan a Liberty című dalban). Szóval ha Vai szandról van szó, nekem ez az igazi Vai szand és itt most idéznék is egyet tőle, ha megtalálom: "You can still develop a unique sound on it. And you're not gonna sound like everyone else if you use a Marshall. Marshall gives me what I need in order for me to shape my sound, live and in the studio"
És akkor itt is volna a klipp, amit a bejegyzés elején ígértem, a Sex & Religion albumról In My Dreams With You, egy jó kis visszafelejátszott video, még Steve raszta korszakából, mert hogy ilyen is volt:)
-Andy-
Kommentek